Blackbird 3D Works

3D nyomtatás az ötlettől a gyártásig MINDENKINEK

A kész modellek nyomtatásán át az egyedi tervezésig: Te kitalálod, én megvalósítom. Mindezt versenyképes áron, egyedi árszabás szerint, hogy minden alkalommal meglegyen a közös nevező.

Kezdés

3D nyomtatás

Korszerű "prosumer" FDM nyomtatókkal dolgozom, melyek rengeteg fejlesztésen estek át, a még minőségibb és pontosabb végeredményért. Folyamatok monitorozása és nyomonkövetése kiemelkedően fontos a hibahatár alacsonyan tartásához. Maximalizmus kíséri végig a teljes munkafolyamatot.

Az FDM (szálhúzásos) technológia additív gyártási eljárás, vagyis anyag hozzáadásával, vékony rétegek lerakásával készít tárgyakat, szemben a hagyományos megmunkálással. Ennek is mint minden technológiának megvannak a maga előnyei és hátrányai, de szinte minden hagyományos használati tárgy és alkatrész elkészíthető ezen módszerrel.

3D tervezés

A nyomtatás mellett a másik nagy megoldandó probléma az ötletek digitalizálása, tehát az a folyamat, amikor a kívánt munkadarab megtervezésre kerül. Ez adja általában a munka oroszlánrészét, és mint minden termékfejlesztés, ez is időigényes.

A nyomtatók .STL fileokat fogadnak egy szeletelő program segítségével, mely az .STL állományt feldolgozza és rétegekre bontja, majd egy, a gép által értelmezhető nyelvre fordítja. Számos program áll a rendelkezésünkre, ezek közül én az alábbiakkal dolgozom, a teljesség igénye nélkül: Autodesk Fusion 360, Onshape, Blender, Ultimaker Cura, Prusa Slicer, Bambu Studio

Aktív projektjeim

A hagyományos PLA műanyagok feldolgozása mellett kísérletezem PET-G, ASA, ABS, PC, és különböző kompozit anyagokkal is, mint pl. a szénszálas műanyag. Emellett többszínű modellek nyomtatására is van lehetőség.

  • Társasjáték kiegészítők és insertek
  • Konyhai, háztartási és barkács termékek
  • Nehezen beszerezhető alkatrészek gyártása
  • Egyedi ajándékok és esküvői dísztárgyak
  • Lakberendezési kellékek

Inspiráció

Az alábbi weboldalak mindegyikén több százezer modell érhető el, nagy többségük teljesen ingyenes. Válogass kedvedre, el se hinnéd mennyi hasznos (és haszontalan) tárgyra kíván rá az ember a böngészés közben. Én figyelmeztettelek...

Referenciák

...
Szappantartó

Használati

Azért mert valami szappant tartani hivatott, még lehet különleges...

...

Barkács

Amikor az évek óta gyűjtögetett csavarok között kellene megtalálni azt az EGYET. Ismerős? Csavar többé nem marad osztályozatlanul...

Megrendelés és Ajánlatkérés

Remélem a látottak felélesztették a benned rejlő kreativitást és kész vagy megvalósítani a saját ötleteid, vagy épp viszont látnád más munkáit az otthonodban, műhelyedben, rendezvényeden.

Nincs más hátra, mint az alábbi gombra kattintani. Töltsd ki a formot, segítve ezzel a kapcsolatfelvételt. Kérlek szánj rá pár percet.

Kitöltés

Nem szeretnél kérdőívekkel bajlódni? Olyan kérdésed van ami nem várhat? Keress bátran az alábbi csatornákon!

Cím


6723 SZEGED, Hajós utca 12.

Email


kapcsolat@blackbird3dworks.hu

Telefon


+36-70-456-3481